
A Budai Várnegyed Budapest I. kerületének egyik városrésze, amelyet Vár néven is emlegetnek. Budapest Duna-parti látképe az UNESCO Világörökségének része. A látkép meghatározó eleme a Várhegy és maga a Vár, melynek középkori eredetű erődrendszerén belül találjuk a Budavári Palotát és a történelmi lakónegyedet. A várnegyed földrajzilag a Várhegyen található.
Területén számos középkori eredetű műemlék, valamint olyan lakóházak és középületek találhatóak, amelyek még a 17-18-dik századból származnak. Három fő részre osztható, mégpedig a Budavári Palotára, a Szent György térre, valamint a történelmi lakónegyedre. Itt található a Magyar Nemzeti Galéria is.
Amennyiben Budapesten jár, érdemes meglátogatni a várat, amely történelmi szempontból jelentős jelképe Budapestnek. A vár körüli séta során csodás látkép tárul a turisták elé, a művészetet kedvelők besétálhatnak a Nemzeti Galériába is. A várnál lévő turul szobrot is érdemes megcsodálni, ami mellett egy páratlan szépségű kapu helyezkedik el.
A vártól csupán néhány percnyi sétára igazán hangulatos utcácskákban találhatja magát – ez a már korábban is említett lakónegyed. A lakónegyed épületeit leginkább a barokk stílus jellemzi, azonban könnyen felfedezhetünk egy-egy középkori részletet is. A lenyűgöző utcák csodás hangulata biztosan mindenkit magával ragad. Számos szuvenír boltot is talál a környéken, amelyekben mindenféle különleges hungarikumot szerezhet be.
Amennyiben a vár közelében sétál, tekintse meg a Budavári siklót is. A Budavári sikló egy különleges vasút, amely lehetővé teszi a vár megközelítését. A 95 méter hosszú, meredek domboldalon közlekedő siklót biztosan érdemes kipróbálni, egyedi élményt kínál az arra látogatók számára.
Érdekesség a Szent György téren végbemenő őrséggyártás. A Sándor-palota előtti zenés ceremónia nagy turistalátványosságnak számít. Az őrségváltás alatt a palotaőrök válták egymást egy zenés, elegáns ceremónia alatt – hasonlóképpen, mint a londoni palota előtt. A palotaőrség tagjai, a díszőrök azonban nem csak díszként szolgálnak, hanem akárcsak a régebbi időkben, manapság is testőri, védelmi tevékenységet is ellátnak.